Vietnami Magyar Fordító

Fordítandó szó, vagy szöveg karakter:

lefordított szöveg:

lefordított szöveg

 

Vietnami Magyar ForditoVietnam az Indokínai-félsziget legkeletibb országa Délkelet-Ázsiában. Északon Kínával, északnyugaton Laosszal, délkeleten pedig Kambodzsával osztozik közös határon. A Vietnami Szocialista Köztársaságot 1976-ban alapították. Az ország területe 331 230,8 km². Vietnam a trópusi esőerdők övezetében fekszik, ahol hőmérséklet értéke elérheti a  40 °C értéket is. Népességét több, mint 92 millió főre becsülik. Gazdaságának legfontosabb ága a mezőgazdaság. Vietnam a világ jelentős rizs-, kávé-, fűszer- és kesudió termelői közé tartozik.

A főváros, Hanoi történelmi jelentőségű, jó állapotban fennmaradt belvárosában hagyományos utcácskák kanyarognak. Itt található az ország egyik legrégebbi buddhista temploma, az elnöki palota és a Szent József székesegyház is. Legnagyobb városában, a Ho Si Minh  városban több, mint 7 millió lakos él. Kambodzsa közelében, a Mekong folyó partján terül el. Legkeresettebb műemlékei a Notre Dame székesegyház, az Újraegyesítés palota és a Történelmi múzeum. Vietnam már régen nemcsak az amerikaiak ellen vívott háború emlékeivel csalogatja a turistákat. Fantasztikus természeti kincseket, különleges kulturális élményeket, csodaszép, homokkal fedett tengerpartokat kínál. A Halong öböl különlegesen sok páratlan szépségű látnivalóval büszkélkedhet. Az azúrkék tengerből kiemelkedő mészkőhegy az UNESCO világörökség része. A tenger búvárkodásra és  könnyűbúvárkodásra csalogat. Vietnam északnyugati részén fekszik a hegyi város, Sapa. Rizsföldjeivel és helyi lakosaival igazi autentikus élményt nyújt. Érdemes meglátogatni ezen a vidéken a százméteres Ezüst vízesést is.

A vietnami nyelv nehéz, és mifelénk ritkán használatos. Ha szeretné felkészülten meglátogatni ezt az országot, használja mondatfordítónkat. Megbízhatóan lefordítja a gyakran használatos mondatokat vietnamiról magyarra, és természetesen fordítva is.